Oláh Ferenc (Fotó: Szabó Gábor)

- Hogyan telnek a napjaid?
- Nyugdíjas vagyok, emellett egyéni vállalkozóként tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel foglalkozom. Még a DVTK játékosaként szereztem diplomát Debrecenben magasépítő szakon 1980 és 1984 között, amit 2000 és 2002 között szakmérnöki képzéssel egészítettem ki.

- 63 éves múltál, focizol még?
- Lábteniszezni járok heti két alkalommal régi diósgyőri társakkal, Feledi Lacival, néha Huszák Gézával, Faggyas Sanyival (ő a tartalékcsapatig vitte, fia, Milán viszont bemutatkozott az NB I.-ben is - a szerk.), illetve olyanokkal, akiknek a neve a szélesebb közönségnek nem ismerős, de kemény ellenfelek. Szeretem ezt a sportot, mert nincs ütközés, mégis gyorsan meg lehet izzadni. Focizni már ritkán állok be az öregfiúk közé, mert akár egy negyvenéves mozdulatai is sokkal gyorsabbak.

- Már egy éve hivatalosan is visszatértél Diósgyőrbe, szakmai tanácsadóként segíted a munkát. Mi a feladatod?
- Minden hét elején találkozom Árki Gábor sportigazgatóval és Szabó Tamás ügyvezetővel. Mostanában leginkább a kiszemelt játékosokról esett szó, mi a véleményem róluk, valóban erősítést jelentenének-e a DVTK számára. A bajnoki rajtot követően természetesen meghallgatják, én hogyan értékelem a találkozókat, illetve a partnerklubokkal is tartom a kapcsolatot. Tanácsadóként a legjobb tudásom szerint osztom meg a gondolataimat, de a döntés már a klubvezetés dolga. Ez kicsit olyan, mint amikor edzőként bekiabáltam a pályára, a játékos pedig vagy azt csinálta, vagy nem, csak nincs meg a számonkérés lehetősége.

- Hogyan értékeled öt forduló után a DVTK teljesítményét, egyáltalán szabad ilyenkor még értékelni?
- Korai még, mert új az edző, ha az ismerkedésen túl is van, mégis időre van szüksége, hogy összecsiszolódjon a csapattal. Véleményem szerint jár neki a türelem, mert azt már korábban bebizonyította, hogy tud eredményesen dolgozni. Ki kell kerülni ebből a negatív szériából, mert a vereségek nem erősítik a hitet, a csapategységet. Ha megy a csapatnak, akkor hamarabb vállalkoznak a játékosok egy cselre, és nagyobb százalékkal sikerül. A Vasas kivételével a felsőházból jöttek az ellenfelek, ha zsebben lenne a Videoton elleni három pont, akkor azt mondanám, nincs is különösebb probléma. Nekünk elsősorban egyénileg kell feljavulnunk, mert az elmúlt négy mérkőzés alapján nem sok játékosról tudnék pozitívan nyilatkozni.

- Mi lehet a probléma?
- A védekezést látva bennem inkább olyan kérdések merülnek fel, hogyan fordulhat elő, hogy a Ferencváros ellen két pontrúgás után kapunk gólt, illetve ha megszálljuk a saját 16-osunkat, akkor ott hogyan fejelhet az ellenfél játékosa. Vagy a Videoton ellen szintén fejes góllal kaptunk ki, azt sem egy égimeszelő fejelte. Egy sorral előrébb, egy középpályástól joggal várható el, hogy rendszeresen odaérjen az ellenfél kapuja elé és lőjön szezononként néhány gólt. Tőlünk Szabó Géza azt kérte, hogy legyen félidőnként öt lövésünk, amit persze nem mindig tudtunk teljesíteni, de törekedtünk rá, mert számon kérte. Előfordult, hogy az ellenfél védőjét inkább hátba rúgtam a meccs elején a labdával, csak hogy a következő lehetőségnél biztosan reagáljon a lövőcselre. Vagy a pontrúgások. Játékosként Kiss Istvánnal megbeszéltük, hogy a páratlan számú szögleteket a hosszú, a páros számúakat a rövidre lövi. Én mindig indultam a rövidre, de amikor tudtam, hogy oda érkezik a labda, akkor egy indulócsel után a védőt lerázva, így sokkal több esélyem volt a gólszerzésre, sokszor éltem is vele. Mostanában edzésen többször láttam, hogy gyakorolták a pontrúgásokat, alig várom, hogy a mérkőzésen is láthassam az eredményét.

- Ezen kívül mi lehet a gyógyír?
- Nem egyszerű az embernek túltenni magát egy vereségen, pláne egy nagy különbségű vereségen. Miként a csapategységre, erre is a sorozatos győzelmek jelenthetnek gyógyírt, ebből a szempontból is fontos volt a továbbjutás a Magyar Kupában. Most is abban reménykedek, hogy a srácok elkapják végre a fonalat. A 12 csapatos bajnokságban többször játszunk erős ellenfelek ellen, egy-két vereséggel a tabella aljára lehet csúszni. Ha valaki hátul van, akkor pedig görcsösebben játszik, azt sem tudja olyan hatékonysággal megcsinálni, amit egyébként álmából felkeltve is tud. Sokat számít a bajnoki rajt, ugyanakkor egy rossz kezdés után is vissza lehet jönni. 1980 őszén Szabó Gézát majdnem elküldték, mert öt mérkőzésből egy árva pontot nem szereztünk. A vezetőség később bevallotta, ha a hatodik fordulóban Debrecenben is vereséget szenved a csapat, akkor váltottak volna, már az utódot is kiszemelték. Gól nélküli döntetlent játszottunk, elkezdve egy hét mérkőzési tartó veretlenségi szériát, ekkor jött ki végre a felkészüléskor betett munka.

Oláh Ferenc (Fotó: Szabó Gábor)


- Sok csatát megnyertél, de éltél át hasonló vereséget?
- Mint minden sportoló én sem csak nagy sikereket, hanem nagy vereségeket is fel tudok idézni. Az 1978/79-es idényben, amikor bronzérmet szereztünk például háromszor is beleszaladtunk 5-0-s kudarcba. Az Újpesti Dózsa a korszak nagy csapata volt, - összevissza verték a mezőnyt - előfordult, hogy másokat is megszórtak, minként a Honvéd is. A békéscsabai vereség egy érdekes történet, ott nekünk semmi sem jött össze, még az is megesett, hogy egy kapu mellé tartó lövésből kaptunk gólt, mert egy védőről bepattant. De visszavágtunk, tavasszal egy félidő alatt rúgtunk ötöt a Békéscsabának.

- Minden vereség fájó, tetézi, ha nagy a gólkülönbség?
- Persze, azonban én azt gondolom, hogy mélyebb nyomot hagyott a csapatban a Videoton ellen már megnyert, de mégis elveszített mérkőzés. Biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszott az MTK elleni balsikerben. Ha nem tud hosszabbításban fordítani az ellenfél, akkor elmondhattuk volna, hogy legyőztük a bajnokcsapatot, van hat pontunk, biztosan nyugodtabbak lennének a kedélyek, ami pozitív hatással lenne a csapat hitére, erősségére. Én nem tudom felmenteni Koman Vladimirt, régen nekünk azt tanították, ha időt szeretnénk lopni, akkor azt az ellenfél térfelén, a szögletzászlónál tegyük. Elismerem, hogy a futballban benne van a hiba, hiszen mindegyik gólt az előzi meg, de ez a passz nagyon rosszul nézett ki. Van olyan, hogy kimarad a tizenegyes, potyázik a kapus, de ez a megoldás teljes mértékben érthetetlen volt, nem csoda, hogy sokkolta a közönséget, a csapatot. Ugyanakkor át tudom érezni Koman helyzetét, egy kicsit hasonló eset történt velem is. Az Újpest ellen játszottunk és 2-1-re vezettünk, 10 perc lehetett hátra a mérkőzésből, amikor az ellenfél tizenhatosánál egy lövőcsellel próbáltam továbbépíteni a támadást, azonban elvették tőlem a labdát. Szinte a teljes csapat mögöttem volt, mégis én lettem a hibás, amikor egy gyors kontra végén Nagy László 25 méterről hatalmas gólt akasztott és ezzel egyenlítettek. Ma is úgy gondolom, hogy nem rajtam múlott, mégis mély nyomott hagyott bennem, hogy lehúzták rólam a vizes lepedőt. Addig sem lazsáltam, de utána dolgozott bennem a dac, hogy még jobb teljesítménnyel feledtessem az esetet.

- Győztes mérkőzés után könnyebben indul a hétfői munka, de mit lehet tenni egy súlyos vereséget követően?
- Ha jön a siker, akkor örömmel, jókedvvel csinálja az ember azt is, ami fárasztó, míg vereség után kínzásnak tűnik. Erről jut eszembe egy másik történet. Próbálkoztunk azzal, hogy edzés előtt hamarabb kimentünk a pályára és elkezdtünk játszani. Amikor Szabó Géza is megérkezett, látta, hogy éles a játék és szótlanul nézte. Azonban amikor kicsit megült az iram, lefújta a meccset és futóedzést vezényelt: 10x100 méter, 10x50 méter, 10x30 méter. Szidtuk, mint a bokrot - magunkban -, de ő csak azt mondta, hogy eddig csak játszottunk, most megy a munka. Öreg fejjel jöttem rá, hogy az erőnlét fejlesztése mellett kitartást tanultunk, hogy szükség esetén mozgósítani tudjuk az utolsó erőtartalékot. A mai futballisták hozzáállásában számomra az a furcsa, hogyha valaki távol kerül a kezdőcsapattól, akkor egyből arra gondol, hogy csapatot váltson, nem pedig azt, hogy dupla erővel küzdve beverekedje magát a kezdő tizenegybe. Küzdeni kell, hajtani, és akkor meg lesz az eredménye!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!