 |
| Kim Ho-Jung (Fotó: Szabó Gábor) |
- Hogyan lettél labdarúgó?
- Gyerekkoromban nagyon sokat fociztam, ezért kézenfekvő volt, hogy ezt a sportot kezdjem el. A szüleim eleinte ellenezték, de nagyon makacs voltam és végül ők engedtek. Vékony srác voltam, szerintem abban bíztak, megerősödöm. Persze közrejátszott a döntésemben a 2002. évi koreai-japán közös rendezésű világbajnokság, akkor határoztam el, hogy én is pályára szeretnék egyszer lépni egy világeseményen. Bízom benne, ahogy Diósgyőrben, úgy a válogatottban is eljön egyszer az én időm.
- A dél-koreai válogatott 1986 óta minden világbajnokságon részt vesz, Németországban és Angliában játszik is néhány koreai sztár, de nem jellemző, hogy mások is Európa fel vennék az irányt. Te miért döntöttél így?
- Dél-Koreában a Sanzi Egyetem (상지대학교) csapatában nevelkedtem, ezt követően a menedzserem vetette fel, hogy mi lenne, ha kipróbálnám magam Európában. Bevallom, nem sokat tudtam erről a földrészről és a focijáról, de miután megszereztem testnevelő tanári diplomámat, fejest ugrottam az ismeretlenbe. Tavaly a montenegrói FK Mornar csapatában töltöttem el négy hónapot, azt követően érkeztem Diósgyőrbe.
- Mi a különbség hazád és Magyarország között a mindennapi életben és a foci területén?
- Nagyon más minden, az emberek, az ételek, a foci stílusa, időbe telt, míg megszoktam. Nem beszéltem magyarul és angolul sem, a nyelvi problémákból adódott néhány vicces szituáció, például március 10-én köszöntöttetek ti is fel a honlapon, holott október 3-án van a születésnapom.
- Mit volt könnyebb megszokni, az ételeket vagy a más stílusú focit?
- Az ételeket. A húsos tésztákat mára megkedveltem, sokszor esszük edzések, mérkőzések után. A fociban azt kellett megszokni, hogy az európai emberek magasabbak - otthon én átlagos magasságúnak számítok - és erősebb testfelépítésűek. Ahogy többet és többet edzettem a csapattal, úgy lett egyre természetesebb ez a szituáció, ma már szinte fel sem tűnik. Emellett hazámban a csapat az első, Magyarországon viszont a csapatjáték mellett az egyéni játék is nagyobb szerepet kap.
 |
| Kim Ho-Jung Dunaújvárosban (Fotó: Szabó Gábor) |
- Tavaly augusztus végén érkeztél Diósgyőrbe, azonban csak most mutatkozhattál be az OTP Bank Ligában. Hogyan viselted ezt a hosszú időszakot?
- Az első időszakban rendkívül rosszul, mert nagyon szerettem volna játszani. Utána rájöttem, hogy türelmesnek kell lennem, mert az vezet eredményre. Ősszel tudtam, hogy játékengedély nélkül nem játszhatok, ezért úgy tekintettem az edzésekre, hogy azok az én mérkőzéseim, ez segített átvészelni ezt a nehéz időszakot.
- Mivel töltöd a szabadidődet?
- Egyszerre szerencse és átok is, hogy sokat vagyok egyedül, ezért jut időm a nyelvtanulásra, olvasásra. Angolul tanulok, a csapattársakkal angolul kommunikálunk, miként a vezetőedzővel is. A beszéd még nem annyira megy, de már elég sok mindent megértek. Nagyobb probléma a vásárlás, a boltokban előbb angolul szoktam próbálkozni, de sok esetben a végén mégis pantomim marad.
- A csapattársak közül kivel vagy jóban?
- Eperjesi, Egerszegi, Barczi, Gosztonyi (vele győztes csapatot alkotott a múlt heti lábteniszbajnokságon - a szerk.) és Griffiths a legbarátságosabb, de a többiekkel is jól megvagyok.
- Milyen volt debütálni Dunaújvárosban?
- Izgultam, hogy megfeleljek az elvárásoknak, mégiscsak ez volt a bemutatkozó mérkőzésem. A találkozó rendben lement, megítélésem szerint nem nyújtottam kiemelkedő teljesítményt, igaz rosszat sem, első találkozónak éppen megfelelt. Bízom benne, hogy legközelebb jobb lesz, mert az nem lehet kérdés, hogy szeretnék még több mérkőzést játszani.
- Érezted, hogy mekkora várakozás van a bemutatkozásod miatt a szurkolók részéről?
- Mivel alig beszélek, olvasni pedig egyáltalán nem tudok magyarul, ezért ebből semmit nem éreztem. Csak azt tudom, hogy tömegközlekedéssel járok Miskolcon, időnként megállítanak a szurkolók egy közös fotóra.
 |
| A beszélgetéshez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a hosszú ideje Magyarországon élő Csoj Jung sátoraljaújhelyi misszionárius és lánya, Csoj Lídia. Köszönjük! |
.png)
.jpeg)
