Beharangozó 2022. február 5., szombat

"Játékban szeretnénk föléjük kerekedni"

A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában a DVTK alapításának 112. évfordulóján, vasárnap 17 órától hazai pályán játszik a DVTK a Siófok ellen. A találkozó előtt Kondás Elemér vezetőedzővel beszélgettünk.

"Játékban szeretnénk föléjük kerekedni"


Rögtön rangadóval kezdte a DVTK a 2022-es évet, és ponttal tért haza Angyalföldről, egyúttal megőrizte helyét a tabella élén. Néhányat aludva mérkőzésre mennyit ér ez a pont? - kérdeztük elsőként.

- Természetesen nyerni szerettünk volna a Vasas ellen, de egy idegenbeli rangadóról pontot hozni haza az rendben van - válaszolt Kondás Elemér. - Összességében nézve négy pontot szereztünk a Vasastól, és ugyanez a célunk a Siófok ellen is. Ma is érvényes a régi számítás, ha hazai pályán mindig nyerünk, idegenből pedig hozzuk a pontokat, akkor a bajnokság végén eredményesek lehetünk. Lehetne sorolni a pozitívumokat, hogy nem kaptunk gólt, a közvetlen vetélytárs ellen szereztünk pontot, meghosszabbítottuk a veretlenségi szériánkat, de ez már mind történelem, túl kell lépni rajta, és a Siófok elleni mérkőzésre kell koncentrálni.

Amellett azért ne menjünk el, hogy napok alatt elkapkodták a diósgyőri szurkolók jegyeket, és ha már megtöltötték hétfő este a vendégszektort, akkor végigszurkolták a mérkőzést. És a vasárnapi találkozóra is fogynak a belépők.

- Rengeteg szurkoló kísért el minket Angyalföldre, szűnni nem akaró biztatásuknak köszönhetően egy jó hangulatú mérkőzést játszottunk, most is köszönöm a támogatásukat! Bízom benne, hogy vasárnap is legalább ekkora erőt kapunk a lelátóról, amit ezúttal több ponttal tudunk meghálálni - bizakodott a vezetőedző.

Mondhatni, rangadó után rangadó következik, hiszen az öt mérkőzéses formatabellát vezető SIófok látogat Diósgyőrbe.

- Csak ne feledjük, hogy közben megállt a bajnokság másfél hónapra - hívta fel a figyelmet Kondás Elemér. -. Az ősszel szerzett pontokat már semelyik csapatól nem lehet elvenni, de az önmagában még édeskevés a célok eléréséhez. Ezért előre tekintve én úgy számolok, hogy nekünk még közel ennyit kell szerezni az előttünk álló 17 mérkőzésen.

Ősszel két pontot a Balaton partján hagyott a DVTK, mégsem teljesen igaz a “vissza kell vágni” közhely, hiszen a Diósgyőr leginkább magát okolhatja a pontvesztésért.

- Igen, mi hagytuk Siófokon a két pontot - bólogatott -, de ezzel már nem kell foglalkozni. Akkor alakulóban volt a csapatunk, és az is látható, hogy a Siófok is sokkal jobban szerepelt az ősz második felében. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a tabellán elfoglalt helyétől függetlenül a Siófok mindig veszélyes. Masszív szervezett csapat, a pontrúgásaik pedig életveszélyesek, de nem legyőzhetetlenek. Játékban szeretnénk föléjük kerekedni, de a Merkantil Bank Ligában sokszor a küzdelem kerül az előtérbe.

Szeles Tamás és Orosz Donát már hosszú ideje nem áll rendelkezésre, és mások is kihagyták a Vasas elleni találkozót.

- Egyre többen csatlakoznak a kerethez, mennyiségben és minőségben is kezdünk összeállni, de azt majd csak az utolsó edzést követően látjuk, hogy kire milyen mértékben számíthatunk. Ki az, aki sérülése, betegsége után most még kimarad a meccs keretből, és ki az, akire csereként vagy akár a kezdők között számíthatok.

A visszatérőkön kívül egy új igazolás is feltűnt az edzéseken.

- A téli átigazolási időszakban több poszton is frissítettünk - mondta a szakvezető. - Rotem Keller egy 19 éves támadó szellemű balhátvéd, aki megfelel a fiatalszabálynak is, és ez a tény tovább növeli a variációs lehetőségeket. Amit láttam tőle, az biztató, de ismétlem, egy fiatalemberről van szó, kíváncsian várom, téthelyzetben milyen teljesítményre lesz képes.

A találkozót február 6-án játsszák, napra pontosan 112 évvel a DVTK alapítását követően.

- Nagyon nagy dolog, hogy a DVTK a 112. születésnapját ünnepli vasárnap, de egyelőre nekünk nem ezzel kell foglalkozni. Bajnoki mérkőzés lesz, ahol három pontért lépünk pályára, hazai körülmények között ezúttal is csak egyetlen célunk lehet, a győzelem. Ünnepeljenek a szurkolók, és bízom benne, a találkozó után nekünk is lesz okunk csatlakozni hozzájuk! - tette hozzá zárásként Kondás Elemér.